Gyártásba kerül az eddigi legerősebb Volkswagen Golf
A tavaly bemutatott R400 tanulmányautóból már idén bemutathatják a szériaváltozatot, a gyártása pedig 2016-ban kezdődhet.
A tavaly bemutatott R400 tanulmányautóból már idén bemutathatják a szériaváltozatot, a gyártása pedig 2016-ban kezdődhet.
Az egész szerkezet olyan, mintha elültettek volna egy motorpalántát és kifejlődött belőle egy ilyen szörnyeteg.
Immáron háromféle karosszériaváltozat közül választhat, aki a VII-es Golf mellett teszi le a voksát, hiszen a ferdehátú és a kombi után megérkezett a Sportsvan, amely egyterű felépítésével, tágas és jól variálható utasterével, valamint takarékos motorpalettájával rögtön az egyik legjobb választássá lépett elő a modellcsaládban.
A Golf GTI legendája harminchét éve, hogy úgy élményautó, hogy közben megbízható, praktikus, technológiailag fejlett és négy embernek is kényelmes. A vagányság még mindig megvan, csak már nem olyan faragatlanul.
Ahhoz, hogy a sofőr előcsalja az apró méregzsákban rejlő bődületes teljesítményt nem csak bátorság, de kellő vezetési tudás is szükségeltetik.
A Boba Motoring által felkészített utcai Volkswagen Golf 2,3 másodperc alatt katapultál álló helyzetből százra, míg a 0-265 kilométer/órát 9 másodperc alatt abszolválja.
A 265 lóerős Clubsport kivitel méltó tisztelgés a Golf GTI 40 éves múltja előtt.
A 2016 végére esedékes modellfrissítés egyik legnagyobb újdonsága a kézmozdulatok felismerése lehet, amely komoly újdonság ebben a szegmensben.
Az Oettinger R500 öthengeres motorja 518 lóerőt produkál 150 ezer euróért.
A Las Vegas-i Szórakoztatóelektronika Kiállításon bemutatkozó Golf R Touch tanulmányautót telepakolták a német mérnökök érintőképernyőkkel, így még az ülésállítás is a középkonzoli érintőképernyőn történhet.
A terepezésre szánt Alltrack a jól bevált audis recept alapján készült: emelt hasmagasság, összkerékhajtás, és robosztus felépítés.
Szeptember végén esedékes a Volkswagen márkatalálkozója, ami egyre komolyabb rendezvény. Az idén az utolsó T2-es modell lehet a legnagyobb sztár.
Megfelelő magyarázattal mindenképpen, ami a 15 perc hírnévhez elegendő.
Hogyan lehet egy alsó középkategóriájú kompaktból tízmilliónál is drágább prémium? Hát úgy, ahogy a VW tette ezt a most futó Golf-sorozat legújabb tagjával, a Sportsvan-nel. A belépő modell valamivel 4,7 millió forint felett startol, de a csúcskivitel, kétliteres dízelmotorral és automata sebességváltóval már helyből 8,34 millió forint, ami további extrákkal – mindenekelőtt a sokféle vezetés-támogató elektronikus kütyükkel – simán felkúszhat tízmillió fölé.
Minden kerékpáros rémálma az, hogy elgázolja egy autós, ráadásul úgy, hogy az incidens nem a saját hibájából történik. Sajnos hasonló esetek nap mint nap történnek, olyan viszont csak ritkán, hogy valaki rögzíteni is tudja és komolyabb sérülések nélkül megússza azt…
Te vennél használt autót ettől az embertől? Klasszikus szociálpszichológiai tesztkérdés a sztereotípiák vizsgálatára. De mi a válasz, ha egy guminő van a képen.
Csak remélni lehet, hogy egyszer eljut a sorozatgyártásig az eddigi legdurvább kompakt Volkswagen.
Az év német autója szavazáson a győztesnek a Volkswagen Golfot hozták ki, ám kiderült, az autó a szavazatok tizedét kapta ahhoz képest, mint amit az ADAC (a német autóklub) állított.
A tetthelyen fogták el a rendőrök azt a középkorú férfit, aki megrongált és felgyújtott egy parkoló személyautót Győrben